Magyar Szakos Hallgatói Érdekképviselet

A magyar SzHÉK interaktív honlapja a hallgatóknak.

Térkép

Minchev Vasil Aleksandrov

2008.07.21. 11:50 | Magyar SzHÉK | Szólj hozzá!

Címkék: bemutatkozás

 

Sziasztok!

A nevem Minchev Vasil Aleksandrov, magyarosan pedig úgy kell írni, hogy Mincsev Vaszil Alekszandrov, de a szaktársak csak úgy ismernek, hogy Vaszil. Harmadéves magyar-észt szakos vagyok, egy évig finnugor szakos is voltam. Az ELTE nem az első egyetem, ahova járok, Szófiában voltam magyar szakos, majd a Balassi Intézetben tanultam. Mindkét helyen tagja voltam a kari diáktanácsnak, illetve a DÖK-nek. Az egyetem első évében és az ún. apparitori szolgálat megszüntetéséig a főapparitori tisztséget töltöttem be a Balassi Intézet Somlói úti kollégiumában. Ez alatt az idő alatt nemcsak különböző rendezvényeket szerveztem, hanem megtanultam sikeresen társalogni a világ különböző tájairól érkező emberekkel, és emellett még néhány új nyelven is. Szeptembertől gyakornok vagyok a Mai Magyar Nyelvi tanszéken, a nyelvész diákkör alapító tagja. Az anyanyelvemen és a magyaron kívül rendszeresen levelezem, olvasok, beszélek még oroszul, angolul, németül, spanyolul, portugálul és észtül, ritkábban lengyelül, finnül és szerbül, de tanulok és tanultam más nyelveken is. Akik ismertek, tudjátok, hogy számíthattok rám, akik nem, azoknak lehetőséget szeretnék adni, hogy meggyőződhessetek róla.

Remélem, hogy egy munkaképes csapat tagja leszek, és mindent megteszek, hogy ez így legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mszhek.blog.hu/api/trackback/id/tr89577827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.